giovedì 28 ottobre 2010

Szusz és a tökéletes cheesecake

...és egy régesrégi piszkozatot is sikerült befejezni...haha, akkor még harmincvalahány fok volt, most meg lassan itt a tél :-)
A szuszról csak annyit, hogy most itt hajnalban megpróbálok kikapcsolódni és végre újra hódolni az egyik legkedvesebb időtöltésemnek, a cheesecake-ről pedig, hogy sokéves kísérletezés folyományaként sikerült kikalkulálni a legeslegeslegjobbat, szájban simuló, selymes ganache-sal a tetején. (A krémet szándékosan készítettem lágyabbra a szokásosnál, de utólag megbántam, mert nem számoltam azzal, hogy harmincvalahány fokban, 70%-os páratartalomnál nem lehetett szépen szeletelni a süneményt.)
Egyébként születésnapokra készült, lopva megmentettem belőle négy fotogén szeletet, aztán áthívott a szomszéd kávézni, nem hagyhattam, hogy kizárólag engem tápláljon a négy szelet zsír-és kalóriatartalma, így a sötét konyhámban gyorsan lekaptam, és boldogan száguldottam vele át a kerítés rózsás oldalára....merthogy a szomszéd kertész...na de mit is akartam írni? Ja, persze, hogy nem szabad hinni a képnek! Ez a cake attól sokkal, de sokkal finomabb, mint amilyennek ott látszik!
 
Vaníliás cheesecake csokoládékrémmel

Hozzávalók: 350 g karamellás keksz (Lotus), 8-10 ek. olvasztott vaj, 250 g mascarpone, 200 g ricotta, 5 ek. liszt, 100 g kristálycukor, 4 tojás, 300 ml tejföl, 1 ek. vaníliás cukor, 1 vaníliarúd kikapart magocskái, 300 ml tejszín, 250 g min. 65%-os kakaótartalmú étcsokoládé (ha 300 g-mal dolgozunk, keményebb, szebben vágható krémet kapunk)
 A kekszet ledaráltam, összedolgoztam a vajjal, egy tűzálló tál alján egyenletesen eloszlattam, jól lenyomkodtam, és 30 percre hűtőbe tettem. Ezalatt a mascarponét, a cukrot, a vaníliás cukrot, a vanília magocskáit és a ricottát habverővel simára kevertem, hozzáadtam a lisztet, majd amikor a massza már teljesen homogén lett, egyenként beledolgoztam a tojásokat, majd végül a tejfölt is.
A masszát a vajas keksz tetejére öntöttem, és 160 fokra előmelegített sütőben 50 percig sütöttem.
A krémhez a tejszínt lassú tűznél, folyamatosan kevergetve felmelegítettem, és épp mielőtt elkezdett volna forrni, levettem a tűzről, hozzáadtam a lereszelt csokoládét, majd addig kevertem, amíg az teljesen elolvadt. Ezután a krémet átszűrtem, és amikor langyosra hűlt, ráöntöttem a már szintén kihűlt cheesecake tetejére.
Az egészet megszórtam egy kevés kekszmorzsával, és 2-3 órára hűtőbe raktam.
A fent leírt mennyiséggel egy 22x30-as, és egy 15x23-as tálat töltöttem meg.
Cheesecake alla vaniglia con crema ganache  al cioccolato
Ingredienti: 350 g di biscotti al caramello (Lotus - Spar!, oppure Biscotti Digestive), 8-10 cucchiai di burro fuso, 250 g di mascarpone, 200 g di ricotta, 5 cucchiai di farina 00, 100 g di zucchero, 4 uova, 300 ml di panna acida (Spar, Iper, Carrefour), 1 cucchiaio di zucchero vanigliato (fatto in casa), i semini di un baccello di vaniglia, 300 ml di panna fresca, 250 g di cioccolato extra fondente (300 g se si vuole ottenere una crema più consistente)
  1. Mettete i biscotti in un mixer, minuzzateli, quindi mescolateli con il burro fuso. Versate il composto in una teglia antiaderente (o in una tortiera) livellandolo bene con l'aiuto di un cucchiaio. Mettete la teglia nel frigo per 30 minuti. 
  2. Intanto preparate la crema sbattendo il mascarpone, lo zucchero, quello vanigliato, i semi della vaniglia, la ricotta e la farina, aggiungendo solo alla fine le uova uno alla volta e la panna acida. 
  3. Versate la crema ottenuta sullo strato di biscotti e cuocete il dolce nel forno preriscaldato a 160 gradi per 50 minuti. 
  4. Per la crema, mettete la panna in una casseruola e portate e a fiamma bassa portate quasi ad ebollizione. Quindi togliete dal fuoco, aggiungete il cioccolato e mescolate fino al completo scioglimento. Filtrate il composto, lasciatelo ad intiepidire, e guarnite la torta con la crema ottenuta. 
  5. Prima di servire mettete il cheesecake nel frigorifero almeno per 2-3 ore.

2 commenti:

Vica ha detto...

Próba lesz már most látom!Nem tudom miért de ezek a kekszes alapok nekem mindig nagyon kemények lesznek majd kitörik a fogunkat.Valami tipp?

Gabah ha detto...

Van. A sütés, ill. a keksz maga. A sütés: én ezekhez a sütikhez nem használok légkeveréses programot. Ha csak felülről sül a süti, kevesebb a valószínúsége annak, hogy az alja megég. A keksz: ez a karamellás keksz már eleve "karamellás", tehát égetett, ezzel szerintem nagyon kell vigyázni, mert ha egy kicsit is megég, meg is keseredik, tehát érdemesebb mással próbálkozni. Az Anna tortájával is így jártam, ott ráadásul elő is kellett sütni a vajas kekszet...
Ha a keksz megfelelő, jó sok vajjal van összedolgozva, és a süti alacsony hőfokon sül, nem kellene az alapjának megkeményednie.
Próba cseresznye! Ennek nem lett kemény az alja! Hajrá, Vicuska!