lunedì 21 dicembre 2009

Menü a Téren

Palócprovence hívott játszani...A játék szabálya: "Álmodd meg a saját étlapodat, a Te általad már elkészített/közzétett ételekből. A felsorolásba az ételeket linkkel szúrd be, hogy a hozzád betérő Látogatók meg is tudják nézni, mit is ennének. Készíts egy virtuális étlapot, 8-20 féle étellel, amit bátran és jó szívvel ajánlanál. Ha ezzel megvagy, küld tovább maximum 3 Barátodnak/Kollégádnak/Bloggertársadnak, így lesz ideje a játéknak szépen végig menni a gasztroblogokon. "
(Kicsit több lett, mint húsz -köszönhetően annak, hogy három-három halas, ill. húsos ételt is beválogattam az előételek, az első és a második fogások közé.)
Lássuk, mit is enne a vendég a Téren télen.

Antipasti:

Primi:

Secondi:

Contorni:

Dolci:

Digestivoként Ibolyalikőr - a Tér ajándéka.

Nem tudom, kinél nem járt még a kérdés, így mielőtt továbbadnám, kicsit szétnézek.
Köszönöm, Palócprovence! :-)

Ja, és állítólag 1938 óta nem látott mennyiségű hó esett le nálunk a napokban. Gondoltam megörökítem, hátha megint kell rá várni vagy hetven évet...


Artúr imádja!
Én kevésbé.
Anna legalább akkor aludt, amikor sétáltunk (legalábbis a hordozóban;  a babakocsiban akkor sem ;-).
Reméljük az olajfánk túléli...

UPDATE!!!
Az étlapos körjátékot továbbadtam a fiúknak (Bombadil Tomának és Loriennek).

giovedì 17 dicembre 2009

Baconbe göngyölt aszalt szilva

Na, ez az az előétel, ami szintén nem villog majd a karácsonyi asztalon. Pedig szép. (Csak nekem nem igazán ízlett. Mihály atya jutott eszembe, ahogy a füstölővel jön-megy a nagymisén...lehet, hogy kicsit megégett a rozmaring???)
És annak ellenére, hogy a karácsonyi menü vagy valami egyszeri és megismételhetetlen kell, hogy legyen, vagy pedig szigorúan tradícionális, ezt a torrone pudingot viszem! 25-én. 15 főre.
Ugye, ugye, Gabah, mégiscsak megéri néha előre belekontárkodni a mézesbödönbe!



Baconbe göngyölt aszalt szilva


Hozzávalók:
  • 8 db magozott aszalt szilva
  • 8 szelet bacon
  • 8 pici ág rozmaring
  • néhány csepp balzsamecet


A szilvákat egyenként a baconszeletekbe göngyöltem, mindegyiket megtűztem egy ágacska rozmaringgal, és sütőben 220 fokon, grill programon 10 percig sütöttem. Tálaláskor néhány csepp balzsamecettel locsoltam meg.

mercoledì 16 dicembre 2009

Karácsonyi tiramisù

Azt hiszem, sosem készítettem még el a karácsonyi menüt előre, próbaképp. Egyrészt mert akkor hol a meglepetés varázsa, másrészt mert nagyon ritkán készítek el egy ételt több alkalommal, harmadrészt meg mert ha véletlenül ez utóbbi mégis előfordul, másodszorra tuti kudarc az egész. Most azonban volt néhány kísérletem, ugyanis az idén nem mi megyünk... Kriszta barátnőmet, a párját és négy hónapos kisfiúkat várjuk vacsorára Karácsony előestéjén. (Olaszországban csak 25-én kezdődik a nagy ünneplés, és mivel sem Krisztáék, sem mi nem tudunk az idén otthon karácsonyozni, kitaláltam, hogy hívjuk le ide a magyar angyalokat a mennyből. A szülőket, nagyszülőket meg majd bekapcsoljuk az éneklésbe élőben Msn-en keresztül.)

Erre az alkalomra készült tehát az alábbi próba tiramisù, és meg kell mondjam,nagyon finom lett, de milyen már az amikor Karácsonykor azt eszem, amit épp egy hete is elkészítettem....! Szóval per pill. nem hiszem, hogy ezzel zárjuk majd a karácsonyi menüt -amiről egyébként még halványlila gőzöm sincs, mert egyszerűen nem volt időm ezen gondolkodni. (Jah, persze mea culpa. Egy-egy fontosabb menü miatt hetekig szoktam rágódni, szakácskönyveket, gasztronómiai magazinokat olvasni, most viszont ezek helyett Nemalvó Anna Manóval énekelünk, játszunk, és amikor csak lehet sétálunk. A karácsonyi menü meg le van tojva.)


Na jó, azért titokban elmondom, hogy tele van a hócipőm a húsz perc alatt elkészíthető ételekkel, és alig várom, hogy egyszer egy teljes napot a konyhában tölthessek!


Talán jövő Karácsonykor? ;-) Talán már Annával együtt. :-)


Karácsonyi tökös tirmisù


Hozzávalók:

  • 150 g mascarpone
  • 50 g natúr joghurt
  • egy kb. másfél kg-os tök
  • mézeskalács
  • 4+4 db aszalt szilva
  • nádcukor
  • 10 g fenyőmag
  • néhány csepp tarpai szilvapálinka

A tököt meghámoztam, magjait kikapartam, nagyobb darabokra vágtam, megszórtam nádcukorral, és sütőben puhára sütöttem (az elején alufóliával letakartam, hogy a cukor meg ne égjen).


A sült tököt pürésítettem, hozzáadtam a mascarponét, a joghurtot, fahéjat és egy kevés nádcukrot, majd a krémet simára kevertem.


A fenyőmag felét és négy szilvát felaprítottam, összekevertem a nagyobb darabokra tördelt mézeskaláccsal, majd meglocsoltam egy kevés tarpai szilvapálinkával, és kb. 10 percig állni hagytam.


Poharak aljára raktam egy réteg mézeskalácsos-szilvás keveréket, erre jött egy réteg tökös-fahéjas mascarpone, végül a tetejére a megmaradt szilva ill. fenyőmag került. (Persze a rétegeket lehet folytatni, amíg van a hozzávalókból, bár ekkora mennyiségű mascarponébol nem futja túl sok rétegre.)


Ha lett volna időm, próbálkoztam volna még a mézeskalács helyett mákos bejglivel, és aszalt szilva helyett kandírozott naranccsal, pálinka helyett Grand Marnier-vel, mascarponéban kis narancsvirágvízzel, de mióta szeretem a diót, a diós bejgli-rumos meggy-rum v. diólikőr hármas is megért volna egy kísérletet, nem beszélve egy esetleges amarettis-amarettós-darált mandulás-tökös verzióról....


Anyuka álmodik...

giovedì 10 dicembre 2009

Édes olasz karácsony a GasztroTIPPen!

Úgy két héttel ezelőtt, egy vasárnap délelőtt kimenőt kaptam. Ember 99%-ban elvállalta A Gyereket (1% = A Gyerek még anyából eszik :-)
Ekkor született a gépemen egy cikk az Olaszországban fogyasztott karácsonyi desszertekről, valamint a konyhámban egy Pandoro karácsonyfa, és egy eszméletlenül finom torrone puding is, ami a karácsonyi menüben mindenképp szerepelni fog.

A teljes cikk a GasztroTIPPen olvasható.


Pandoro karácsonyfa



Hozzávalók:

  • 1 Pandoro
  • 200 g rumos-fahéjas cseresznyebefőtt (ezt még nagy pocakkal csináltam)
  • 30 g ezüst dekorgyöngy
  • 400 g meggy vagy cseresznyelekvár (ezt is)
  • mentalevélkék
  • (porcukor)
  • 200 g mascarpone
  • 100 g ricotta
  • 100 ml tejszín
  • 100 g kristálycukor
  • 2 tk. őrölt fahéj
  • 2 tojássárgája
  • 1 ek. rum

A tojások sárgáját a kristálycukorral verjük habosra, ízesítsük a rummal, a fahéjjal és 4 ek. meggylekvárral, majd kanalanként adjuk hozzá a ricottát és a mascarponét. A tejszínt verjük kemény habbá, és óvatosan, hogy a hab össze ne essen, keverjük össze a tojásos-mascarponés-lekváros masszával. A krémet folpackkal fedjük le, és felhasználásig tartsuk hűtőben.

A pandorot keresztben egy éles késsel vágjuk fel úgy, hogy legalább öt csillag-réteget kapjunk. Minden réteget kenjünk meg a meggylekvárral, és az egyes rétegeket kissé elfordítva tegyük egymásra (Így kapjuk meg a fenyőfa formát.)


A mascarponés krémet töltsük habzsákba, majd nyomjunk belőle a fa „ágaira” egy-egy hógolyót, minden hógolyóra ültessünk egy-egy cseresznye-gömböt, és/vagy mentalevélkét, végül tetszés szerint szórjuk meg az ezüst színű dekorgolyóval, és ha még bírjuk a kalóriákat, porcukorral is. Tálalásig mindenképp tartsuk hűtőben!


Karácsonyi torrone puding

Hozzávalók:

  • 0,5 l tej
  • 2,5 dl tejszín
  • 9 g zselatin (lap)
  • 4 ek. akác vagy gesztenyeméz
  • 2 ek. Brandy
  • ½ vaníliarúd kikapart belseje
  • 25 g burgonyakeményítő
  • 4 tojás sárgája
  • 100 g kristálycukor
  • 100 g mandulás vagy mogyorós torrone


A zselatinlapokat áztassuk hideg vízbe. A torronét törjük apró darabokra (30 grammnyit tegyünk félre a díszítéshez).


A tejet, a tejszínt és a vaníliát lassú tűzön melegítsük fel, és amikor forrni kezd, adjuk hozzá az apróra tördelt torronét, és húzzuk le a tűzről.


A tojássárgákat a cukorral verjük habosra, közben adjuk hozzá a burgonykeményítőt, és nagyon lassan adjuk a tejszínes-torronés még meleg, de nem forró tejhez, majd az egészet alacsony lángon, folyamatosan keverve, gőz fölött sűrísük be. (Akkor jó, ha a sűrű krém a kanálra rátapad ugyanakkor még csorgatható.)


A krémet ezután vegyük le a tűzről és oldjuk fel benne a jól kicsavart zselatinlapokat. Adjuk hozzá a Brandyt, 2 ek. mézet, majd öntsük mogyoró- vagy mandulaolajjal kikent formás tálkákba, és tegyük hűtőbe legalább 4-5 órára.


Tálaláskor a tetejét a megmaradt torronedarabkákkal és néhány csepp mézzel díszítsük.

venerdì 4 dicembre 2009

Egyelőre ettől többre nem futja...

LICIO PASSON inaugura una mostra personale di quadri ad olio presso la Libreria BOCCA in Galleria Vittorio Emanuele II° 12 a Milano mercoledì 9 dicembre 2009 alle ore 18,30 con la presentazione di Giorgio Lodetti e di Giovanni Serafini. Catalogo disponibile in libreria.
La mostra durerà sino al 7 gennaio 2010. Orario 10.00 – 19.30 nei giorni feriali. Domenica su appuntamento. Tel. 02 86.46.23.21 – 338 29.66.557 libreriabocca@libreriabocca.com
Tehát ha valaki egggészen véletlenül Milánóban jár a fent említett időszakban, mindenképp kukkantson be a könyvesboltba, és nézze meg a kiállítást!
U.i.: Anna nem alszik. :-(

martedì 10 novembre 2009

Aranydurbincs hagymás-paradicsomos lében

Anna néhány napja teljesen megváltozott. Napközben is nyugodt, általában délelőtt és délután is alszik kb. 2-3 órát. Ez az idő bőven elég ahhoz, hogy kutyafuttában elvégezzem a mindennapi teendőket. Tegnap még a piacra is elsétáltunk, és mivel már napok óta itt bizsereg a fejemben az a „dilivizes” aranydurbincs, amit még valamikor ősz elején készítettem, vettünk hát egyet, amit kivételesen a halárus néni ki is filézett nekem. Sohasem szoktam kérni, hogy pucolják meg a halat, szeretek vele itthon bíbelődni, de előttünk volt még egy kitudjamikor végetérő szoptatás, az ebédet meg nem szeretem a véletlenre bízni.
No de mi is ez a „dilivíz” azaz „acqua pazza”? A kifejezés egy főzési módra utal, amikor is olívaolaj, hagyma, fokhagyma, petrezselyemzöld, koktélparadicsom és egy egészen kevés hal alaplé egyvelegében kevergetés nélkül megfőzzük a halfiléket. Van aki fehérborral készíti, ill. olyan is akad, aki szerint a koktélparadicsom nem része az őrült vizes alapnak. Én mindkettőt használtam. (Hja, és a koktélparadicsomot a saját kertünkből szedtem! Hihetetlen növény ez a paradicsom! Emlékszem, február végén ültettük ki a palántákat, május közepén már hozták az első terméseket, és most, novemberben szüreteltük le az utolsókat.)
Íme tehát a recept:
Aranydurbincs hagymás-paradicsomos lében
Hozzávalók:
  • 4 aranydurbincs filé
  • 20 db koktélparadicsom
  • 1 közepes fej hagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 4 ek. extraszűz olívaolaj
  • egy csokor petrezselyemzöld
  • 1 dl hal alaplé
  • 0,5 dl száraz fehérbor
  • bors
Egy alacsony falú lábasba öntöttem az olívaolajat, hozzáadtam a vékonyra szeletelt hagymát, az áttört fokhagymát, a félbevágott koktélparadicsomokat, a hal alaplevet, a fehérbort és az apróra vágott petrezselyemzöldet, sóztam, borsoztam, és az egészet kb. 10 percig főztem.

Az aranydurbincs filéket a híg szószba raktam, és fedő alatt, 4-5 perc alatt, kevergetés nélkül, hogy a halszeletek össze ne törjenek készre pároltam.


Orata all'acqua pazza

Ingredienti:
  • 4 filetti di orata
  • 20 pomodorini
  • 1 cipolla bianca
  • 1 spicchio d'aglio
  • 4 cucchiai di olio d'oliva extravergine
  • un mazzetto di prezzemolo
  • 100 ml di brodo di pesce
  • 50 ml di vino bianco secco
  • sale
  • pepe
  1. Mettete in una casseruola l'olio d'oliva, la cipolla affettata finemente, l'aglio tritato, i pomodorini tagliati a metá, il prezzemolo tritato, il brodo di pesce e il vino bianco, aggiungete una macinata di pepe e un pizzico di sale e fate cuocere il tutto per circa 10 minuti.

  2. Trascorso questo tempo, unite alla salsa i filetti di pesce e cuoceteli per 4-5 minuti. Servite subito.

venerdì 6 novembre 2009

Szőlős-aszalt szilvás házinyúl

Még Anna születése előtt vettem egy mázas cserépedényt. Jó is volt pocakosan a slow food rejtelmeiről elmélkedni, miközben főtt ez a szőlős-szilvás házinyúl...
Az edényt átmenetileg táppénzre küldtem. Ez nem az ő ideje. (Azért remélem, a zacskós levesekig nem jutunk el!)

Szőlős-aszalt szilvás házinyúl


Hozzávalók:

  • 1 feldarabolt házinyúl (ha vad lett volna, még jobb lett volna)
  • 1 közepes fej lilahagyma
  • 2 tk. nádcukor
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 10 db aszalt szilva
  • 20-25 szem nagyszemű fehér csemegeszőlő
  • 6-8 szem borókabogyó
  • 1 zellerszár
  • 2 ek. crema di balsamico
  • 1 dl száraz fehérbor
  • kb. 1,5 dl húsleves
  • 1 tk. vaj
  • 4 ek. extraszűz olívaolaj
  • 1 ágacska rozmaring
  • frissen őrölt feketebors

Egy serpenyőben felhevítem az olívaolajat, a húst megpirítom benne, és félreteszem. A cserépedényben megolvasztom a vajat, a cukrot enyhén karamellizálom rajta, majd hozzáadom a vékony csíkora vágott lilahagymát, az áttört fokhagymát, az apró kockára vágott zellerszárat, a rozmaringágat, végül a crema di balsamicot majd az egészet nagy lángon addig főzöm, míg az összes víz elpárolog róla. Ekkor adom hozzá az előzőleg megpirított nyúldarabokat, az aszalt szilvát, a borókabogyót, a fehérbort és a húslevest, valamint egy kevés sót, ill. borsot.

Az edényt lefedem, és egészen kis lángon hagyom, hogy a nyúl ebben az édeskés-boros-fúszeres lében megpárolódjon. Amikor a nyúl már puha, az alatta lévő lé pedig kellőképpen besűrűsödik, hozzáadom a félbevágott, kimagozott szőlőszemeket, és az egészet lefedve még 2-3 percig főzöm. Naaaaagyon finom! Másnap is! Első nap polentával, másnap csőben sült édesköménnyel ettük.

giovedì 5 novembre 2009

Paradicsomos-mozzarellás rakott karaj

A Nők Lapja egyik tavalyi számában főzte Tamás. Ott Kenyérmorzsás-paradicsomos csirkemell néven futott. Kicsit módosítottam a fűszerezésen, a csirkemell helyett pedig karajszeleteket használtam, és bár nem vagyunk nagy rakottas család, ez Embernek is ízlett. Aszonta „jó ez a pizzás hús”! Azért néha egész jó dolgokat iski tudnak találni a magyarok! ;-)


Paradicsomos-mozzarellás rakott karaj


Hozzávalók:

  • 600g kicsontozott sertéskaraj
  • 4 db száraz magvas zsömle
  • 5 db közepes paradicsom
  • 200 g mozzarella
  • olívaolaj
  • oregánó
  • frissen őrölt feketebors
  • 4 ek. dijoni mustár
  • 4 szelet húsos füstölt szalonna
  • 1 ágacska rozmaring

A karajt kb. 5mm vékony szeletekre vágom, kissé kiklopfolom, sózom, borsozom, a szeleteket vékonyan megkenem a mustár felével.

A húsos füstölt szalonnát vékony csíkokra vágom, és egy serpenyőben ropogósra sütöm. A serpenyőben maradt zsiradékon a hússzeletek mindkét oldalát egy-egy percig sütöm, majd egy tűzálló tálba kevés olívaolajat öntök, és a tál ajlát kibélelem a hússzeletekkel.

A mozzarellát, a paradicsomot és a zsömléket egyforma nagyságú, (kb. 2x2x2 cm-es) kockára vágom, megszórom sóval, borssal, oregánóval, hozzáadom a maradék mustárt, az egészet alaposan összekeverem, és beborítom vele a hússzeleteket.


A kisütött szalonnacsíkokat és a rozmaringot a tetejére szórom, meglocsolom egy kevés olívaolajjal, és 170 fokra előmelegített sütöben 30 perc alatt ropogósra sütöm.

Kincs

Nagyboldogasszony ünnepén a gradiscai bolhapiacon találtam rá erre a csodára: A LA CUCINA ITALIANA 1956. és 1958. évi összes bekötött számáról van szó, s most, hogy a lap 80. születésnapját ünnepli, gondoltam, érdemes egy bejegyzést dedikálni neki. ;-) Hogyan együk a körtét késsel-villával? Mit kell tudni egy kezdő háziasszonynak a konyhában? Mit adjunk a gyerekeknek enni a nyári melegben? Híres emberek receptjei – A nemrég elhunyt Mike Bongiorno – ALLEGRIAAA!!! Galbani reklám és jótanácsok gyakorlatias nőknek. Látogatás az első római bevásárlóközpontban. "Műhús" reklám. :-) Receptek Receptek
(Remélem, a képekre kattintva ki lehet őket nagyítani!)
Auguroni!!!

martedì 3 novembre 2009

(Majdnem) Minden napra egy tészta Nr. 41 - Penne lisce al San Daniele

Szóval Anna nem alszik. (Az előző bejegyzés kommentjeiben említettem, hogy tejgondjaink vannak. Annyira bíztam abban, hogy lesz elég tejem, és nem kell majd tápszert adni a babámnak és tessék, máris kezdődik. Teljesen el vagyok keseredve. :-(
Az Annanemalvás következménye egyébként a főzés hanyagolása. Szombaton az „aglio-olio” mellé még sikerült a velencei borjúmáj húszperces változatát összedobni egy kevés főtt krumplival, vasárnap a pestós spagetti utánra egy nagy adag fasírtot kevertem össze, hozzá a köret csőben sült édeskömény volt, s ezt ettük hétfőn is, ma viszont már csak egy tésztára futotta. Második fogás, köret nulla. Illetve sonka, sajt, saláta mindig akad a hűtőben, így ma erre fanyalodtunk. Megbeszéltük Emberrel, hogy megkérjük az anyukáját, hogy a következő héten két-három alkalommal készítsen nekünk valami főtt másodikat. (Mármint elsősorban a kicsi fiának, ha már ilyen „jól szoktatta” :-) Így egy darabig csak a levesre, ill. a tésztára lesz gondom, ill. nem is lesz, mert a levest akár előző este is elkészíthetem, tésztára „hipp-hopp szósz” meg mindig lesz valamiből.
Tudtam én, hogy lesz még haszna annak az ötvenvalahány üveg paradicsomszósznak, amit nyáron tettem el!
Na de a mai tészta nem paradicsomos volt, ráadásul azon kevés olasz ételek közé tartozik, amelyből a nyers sonka nem nyersen kerül a villára. A prosciutto crudo az ételek nagy részében prosciutto crudo marad! Ez majdnem törvény. ;-)
Penne lisce San Daniele sonkával
Hozzávalók:
  • 320 g sima tollhegy tészta
  • 120 g nyers, érlelt San Daniele sonka
  • 1 ek. extraszűz olívaolaj
  • 1 dl tejszín
  • 1 ek. mascarpone
  • sok-sok frissen őrölt feketebors
  • ha szükséges só
  • (bivalytejből készült füstölt ricotta – elhagyható)

Amíg a tészta fő, a sonkát vékony csíkokra vágom, a felhevített olajon egy percig pirítom, hozzáadom a tejszínt és a mascarponét, megvárom míg forrni kezd, közben a tésztát leszűröm, összekeverem a sonkás-tejszínes szósszal, tányérokba adagolom, és alaposan megszórom frissen őrölt feketeborssal. (Esetleg egy kevés füstölt ricottát reszelek a tetejére.)
Efféle komplikált receptek következnek a következőkben. :-)))

Megvagyunk...

Kedves barátaink!
Íme az ígért fotók:
Véletlen alvás...anya a La Cucina Italiana jubileumi számát olvassa ;-)
Ááááásíííííííííít - mica piange! ;-)
Alszik is néha - bár nem állt sorba amikor az alvást osztogatták...

Széltében-hosszában

Nézek anyára
Aztán lassan majd újra bekapcsoljuk a sütőt...

venerdì 23 ottobre 2009

Pausa "patatina" :-)

2009. október 18-án, vasárnap 21:43-kor, 3250 grammal, megszületett az 50,5cm-es kiskrumplink. A végtelennek tűnő vajúdás és a császármetszés ellenére olyannyira jól vagyunk, hogy már tegnap délben hazajöhettünk a kórházból.
Blog picit szünetel. ;-)
(Azért a napokban igyekszem pótolni az elmaradt válaszaimat is.)
Fokhagyma fejecske, chips fülecske rögtön születés után. Szépülünk. - 2. nap

mercoledì 14 ottobre 2009

GOOD - LA FIERA DELLA QUALITÁ A TAVOLA

Erről szeretnék én most lemaradni!
UPDATE!!!!
Remélhetőleg mostmár működik a link!
Azt hiszem, minden gasztromókus talál benne olyan előadást, főzőkurzust, amin érdemes részt venni!
GOOD - LA FIERA DELLA QUALITÁ A TAVOLA
UDINE
16-18 ottobre 2009
Részletes program, belépők, bérletárak, nyitvatartás itt.
Aki a környéken jár, ne hagyja ki!

(Valami miatt most épp nem működik a fiera linkje, de a http://www.udinefiere.it/ -en keresztül könnyen a GOOD hivatalos oldalán találjuk magunkat!)

Ha Anna még szombaton is odabentről kalimpálna, a fél ötkor kezdődő mangalicás előadásra mindenképp elmegyek. Épp a napokban említette Ember, hogy hallotta a rádióban, hogy San Danielében készíenek sonkát mangalicából, de mivel egy fontos találkozóra ment, nem volt ideje meghallgatni a részleteket. Jah, és ha találnék a környéken tenyésztőt.....!!!! Na, de erről még igazán korai lenne itt trágyalni. ;-)
Az ingyenes főzős programok is lesznek!
Legszívesebben a l'Aghesante és a Dal Diaul étterem séfje által vezetett menü tanulmányozásán vennék részt, persze nem csak mert mindkét étterem itt található Rivignanoban ;-), aztán pedig a vasárnapi Natisone völgyi desszertre is kíváncsi lennék , mert a tavalyi gubana után most nagyon rákívánkoztam a strucchira is! (És telhetetlen is vagyok, mert vasárnap kirándulni voltunk, felmásztunk a castelmontei zarándoktemplomhoz, és tettünk egy kört Cividalében is, és útközben hat strucchit ettem meg!)

Kekszet nyomunk!

Itt semmi változás. Egyben vagyunk. A kislányok nem inkább az apukájukhoz szoktak ennyire ragaszkodni???!!! Hétfőn voltunk először CTG-n, (itt csak a betöltött 40.hét után kezdik el nézegetni, hogy minden rendben van-e) és képesek voltunk nullás méhösszehúzódásos értékeket is produkálni. Vagyis semmi mozgás. Illetve mozgás az van bőven, a belső szerveim már biztos lógnak, Anna sokszor annyit mocorog, kijönni viszont esze ágában sincs. Minek is jönne, olyan hideg van itt!
Holnap megint kontroll. Gyanítom, ugyanúgy jövünk majd haza, mint hétfőn. Akkor az orvos ránézett a hasamra, összeráncolta a szemöldökét, és megkérdezte, hogy becsülték-e mostanában a baba súlyát. (Király!) Mondtam neki, hogy utoljára a 34. héten, de „akkor még” teljesen normális volt. Erre azt válaszolta, hogy akkor csütörtökön erre is sort kerítünk.
A CTG alatt volt mellettem egy lány, már a második babáját hordta túl, és elmesélte nagy lelkesen milyen pokoli fájdalmai voltak az első szülésmegindításnál. Később, amíg orvosra vártunk meg egy másik adta elő, hogy ő most épp a harmadik császárra vár.
Kilenc hónapig halálos nyugalommal (őszintén szólva magamra sem ismerve) vártam ennek az egésznek a végét. Most meg a frász kerülget. Arról nem is beszélve, hogy a rokonok, ismerősök, nagyik naponta keresnek, kérdeznek, hívnak, írnak, hogy „NAAAAA???? MI VAN MÁÁÁÁÁR???” Nyilván azért teszik, mert aggódnak, mert szeretnek, mert kíváncsiak, és mert már ők is nagyon várják, hogy megszülessen a babánk, de ezzel engem lassan az őrületbe kergetnek. Amikor látják, hogy nincs itthon az autónk, azonnal telefonálnak. Ja, nem beszélve arról, hogy anyósom és az egyik sógornőm kétnaponta jönnek.
Feszültség-levezetésként mindig jól jönnek bizonyos konyhai tevékenységek, mint pl. a húsklopfolás, a kenyér- és pizzatészta-dagasztás, kekszkiszúrás, bonbongömbölygetés stb.
Ma azonban jobb ha hagyom az igazi gyurmákolós, döngölős-dagasztós dolgokat, aminek a készítése során az ember szívvel-lélekkel a rokonokért/a rokonok miatt/a rokonok ellen (a pillanatnyi hangulatnak, hormonális szintnek megfelelő válasz aláhúzandó) püföli a tésztát; dühöngtem már eleget a napokban.
Ehelyett igyekszem másra koncentrálni. Mondjuk a szülésre. (Aha, olyan ez, mint amikor a habzsák pocakjából kijön a keksznek való, nem? )
Háhá, azt hiszem, tényleg kezdek bedilizni!


Kókuszos keksz
tojásfehérje pusztításra
(eddig ez a recept vált be a legjobban;
Miriamtől)



Hozzávalók:
  • 100 g kókuszreszelék
  • 100 g apró szemű kristálycukor
  • 40 g liszt
  • 2 tojásfehérje
  • egy csipet só

A kókuszreszeléket elkevertem a cukorral és a liszttel. A tojásfehérjéket és a sót kemény habbá vertem, hozzákevertem a kókuszos-cukros lisztet, a masszát habzsákba töltöttem, onnan pedig egy sütőpapírral kibélelt tepsibe 4-5 cm-es köröket nyomkodtam, és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12 percig sütöttem.

Ui.: Kb. tíz perce mondta a szomszédos barátosném, hogy meg ne merjem tenni, hogy hetekig (én 2-3, eeeeeesetlegnagyonmaximum négyre gondoltam, ha mondjuk nagyon sok lenne a környéken a vírusos, ilyen-olyan beteg) nem engedek rokonokat, barátokat, ismerősöket, és mindenféle egyéb gyüttment látogatót a gyerekem közelébe, mert félőrültnek fognak tartani!

Ui.2.: Már többen is jelezték, hogy majd jönnek a kórházba! Én meg tavaly, amikor a sógornőm délelőtt tizenegykor szült, és este hétkor láttam, hogy az újszülöttel együtt 13! ember van egyszerre a kétágyas kórteremben, azt hittem, ez csak valami vicc, pláne, amikor azt láttam, hogy az újszülött kézről kézre jár...

Ui.3.: Félreértés ne essék, nem akarom én karanténba zárni a gyerekemet, a kórházi látogatással sem lenne semmi bajom, ha nem lihegnének folyton az ember meg a gyereke arcába, a frissen hazavitt babákkal kapcsolatos első, lelkendezős ("Jaj, de aranyooooos! Megfoghatooooom?" - és azonnal ki is kapja a kezedből vagy az "Egyem a kis kezedet!" -és már meg is puszilja a gyerek kezét) mondatokról és a velük járó kellemetlen helyzetekről már nem is beszélve.

Azért jegyeztem le ide mindezt, mert nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy néhány hét/hónap/év múlva hogyan fogok viszonyulni ehhez a szituációhoz. Úgy értem, lehet, hogy csak most vélekedek így, (mert arra már bizony rájöttem, hogy az ember terhesen kissé megbolondul), és idővel örülni fogok amikor az emberek csoportosan jönnek majd látogatni minket?

martedì 6 ottobre 2009

A nagy dolgok nálunk ősszel történnek

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy jóságos Kata, akivel néhány év eltéréssel, de ugyanazon a napon, április harmadikán születtünk. Ez a Kata történelmet tanított az ibrányi gimnáziumban. Kihasználva az alkalmat, a kilencvenes évek közepén, röpke idő alatt olasz nyelvből is diplomát szerzett, s tanárának, Giancarlonak, (pontosabban Giancarlo ismerőseinek) köszönhetően Kata néhány alkalommal az olaszországi Friuli tartományba látogatott. Itt ismerte meg a Gradisca d'Isonzo akkori kulturális tanácsosát, a világ egyik legnagyszerűbb emberét, Lucianot, akinek segítségével hamarosan testvérvárosi/iskolai kapcsolatot sikerült kialakítani Gradisca és Ibrány, ill. az ottani mezőgazdasági szakközépiskola és az ibrányi gimnázium között.
Kata és Luciano, (akinek a születésnapja, éppen december 12-re, Gabriella napra esik), eközben egymásba szerettek.

Ekkor voltam én 17 éves, harmadikos gimnazista – Ibrányban. Éppen három hete kezdtünk el olaszul tanulni, amikor szeptember végén-október elején először jöttünk ide, Friuliba, (Rivignano és Gradisca között kb. 50 km a távolság). Mekkora móka volt, atyaég! Utána többször is jöttünk, de az első út volt a legtermékenyebb, a legintenzívebb, a legvidámabb, a leglazább, a legfárasztóbb, a legromantikusabb, a leg...leg...leg...
Katától, Lucianotól és persze Olaszországtól ezután egyszerűen nem tudtam elszakadni. Lassan-lassan olyannyira jóbarátok lettünk, hogy meghívtak, tolmácsoljak az esküvőjükön. (Persze ez így enyhén szólva túlzás, hiszen felolvastam szépen az anyakönyvvezető után mindazt, amit Kata előre lefordított, na de a „kárrierem”;-) mégiscsak itt kezdődött.) Próbáltam máshol, más irányban keresni az utamat, de akárhová fordultam, mindig zsákutcába kerültem, és egy-egy jel mindig azt súgta, hogy az olasz nyelvvel kell foglalkoznom. Az ember ugye igyekszik a könnyebbik végét megfogni a dolgoknak, és ezalól én sem voltam kivétel. Másodéves néprajzos voltam, amikor kimentem Bolognába, egy kispasasra vigyázni, de sajnos kissé balul sült el az egész, és mire visszajöttem, már nem iratkozhattam be a második félévre, így halasztani kellett. Nagyon megviselt a dolog, két szék között szépen a földre pottyantam, de mit ad a Jósten, egy-két hónap múlva egy vicenzai vállalkozó a környékünkön épp ügyintézőt keresett, én pedig kapva kaptam az ajánlaton. Életem egyik legtanulságosabb időszaka következett; azóta is emlegetem. Ekkor ébrdtem rá arra, hogy itt bizony nekem kell kezelésbe venni a dolgaimat. Végül, barátaim, ismerőseim, tanáraim már évek óta tartó unszolására jelentkeztem olasz szakra (ha tudom, jóval hamarabb megteszem, de nyilván nem véletlenül történt, hogy nekem éppen akkor és épp Debrecenbe kellett jelentkezni).
A felvételire nem volt sok időm készülni, épp a néprajzos vizsgáim és egy terepgyakorlat kellős közepén voltam. Szégyen vagy sem, 2 azaz kettő könyvet olvastam el: az egyik egy Fellini életéről szóló mű volt -a filmművészet akkortájt nagyon érdekelt- a másik a Pinocchio kalandjai. Emlékszem, a szóbeli vizsga már elkezdődött, ott görcsöltünk mindannyian a terem előtt, amikor kijött Peti -később csoporttársam- és rémülten hallgattuk, amikor azt mesélte, hogy az aktuális olaszországi politikai helyzetről és mindenféle nagy történelmi eseményekről kérdezték. Belőlem ekkor elszállt minden izgalom. Az esélytelenek nyugalmával, mosolyogva vártam a soromra, és elhatároztam, hogy bármi történjen, én az olasz konyháról fogok beszélni.
Aztán amikor végre rám került a sor, M. tanár úr, azt mondta:
„Carissima Gabriella!” -azt hiszem, ennyiből mindenki, akinek bármelyik magyarországi olasz tanszékhez valaha is köze volt, tudja, hogy kiről van szó ;-) Válasszon magának egy művészeti ágat, és beszéljen annak olasz vonatkozásairól!
Kb. két másodperces gondolkodás után rávágtam, hogy ha már olyan gentile volt, hogy felajánlotta a választás lehetőségét, akkor én parlerei della culinaria italiana....mert ugye az is művészet. Hát, mit mondjak. Tudom, háttal nem kezdünk mondtatot, de akkor még M. tanár úr is erre kényszerült, és a fejét vakarva, megbánva nagylelkű ajánlatát végül beleegyezett. Persze minduntalan próbálta más irányba terelni a témát. Előkerült a bolognai út, lelkesen érdeklődött affelől, hogy milyen műalkotásokkal találkoztam ebben a gyönyörű városban, én meg hárítottam, mondván, hogy gyakorlatilag semmivel, amit szívből sajnálok, de az időbeosztásom nem tette lehetővé, hogy múzeumokba, templomokba látogathassak, pedig annyira szerettem volna...és egyébként is, nagyon rossz élményekkel tértem haza, és nem szeretnék a bolognai utamról bővebben mesélni. DE ! Ettem ott egy ferrarai specialitást, aminek ha a nevére nem is, az ízére a mai napig is emlékszem... (Persze a műemlékekkel kapcsolatban lódítottam. A szabadidőm minden percét városnézésre fordítottam, annál is inkább, mert nem lettem volna képes a „kötelező” munkidőn túl otthon ülni.)
Nem tűnt úgy, hogy M. tanár urat kellőképpen meggyőztem volna ezért tovább kérdezősködött, többek között azt szerette volna tudni, hogy Bolognán kívül hol jártam még Olaszországban. Meséltem Friuliról, Katáról, Lucianoról, a testvériskoláról, és már épp arról akartam beszélni, hogy állítólag a friulánok esznek a legtöbb sajtot egész Olaszországban, amikor is M. tanár úr szúrós szemmel nekem szegezte a kérdést: „Friulán költőt nem ismer véletlenül?”
:-)))
És itt adtam hálát másodszor is az Égnek, ugyanis minden alkalommal, amikor a San Michele hegyen megkoszorúztuk az első világháborús emlékhelyeket, én mondtam el Giuseppe Ungaretti San Martino del Carso című versét, s bár Ungaretti nem friulán költő, Friulihoz ezer szál köti, én pedig magabiztosan, széles mosollyal beszéltem róla immár nem csak M. tanár úrhoz, hanem az összes többi felvételiztető tanárhoz is. A végén még megkértek arra, hogy mondjam el a verset nekik is, aztán mindannyian elégedetten összemosolyogtunk, és türelmetlenül vártuk az évkezdést. ;-)
Az olasz szakon eleinte nagyon jól éreztem magam, aztán amikor Giancarlo elment (mert bizony jóságos Kata egykori professzora engem is tanított) valahogy kiüresedett minden. Lelkes voltam még egy darabig, de aztán amikor láttam, hogy a legtöbb ember magasról lesz*rja az egészet, én is lelankadtam, és igyekeztem más forrásokból nyelvi tapasztalatot szerezni. Ekkor már elvállaltam kisebb-nagyobb fordításokat, tolmácsoltam néhány üzleti megbeszélésen, kulturális összejövetelen.
Akkortájt került a kezembe először olaszul Carlo Ginzburg benandantékról szóló könyve, amivel már korábban, néprajzosként is találkoztam. A benandanték Friuli tartomány jótékony mágusai voltak, akik a napfordulók éjjelén, révületbe esve, a bőséges termény érdekében, a stregonekkal vagyis a boszorkányokkal vívtak vérre menő küzdelmet. Nagyon sok hasonlóságot mutatnak az egykori magyar táltosokkal, és ez az érdekes párhuzam arra késztetett, hogy egy kicsit jobban beleássam magam a témába. (Az áskálódás eredményeként végül OTDK, majd szakdolgozat született.) De mi történt közben? Mindenféle friulán internetes fórumokon történő kérdőívkitöltés közben rengeteg érdekes embert ismertem meg: egy pordenonei néprajzkutatót, akivel azóta sajnos nem tartjuk a kapcsolatot, de megkaptam tőle az akkoriban kiadásra váró, szintén benandantékról szóló művét. Giorgiot, akinek most B&B-je van Velence-Mestrében, és aki nagyon sokat segített az apróbb nyelvhelyességi hibáim kijavításában (legutóbb azt írta, nincs többé szükségem rá ;-) éééééés a lényeg, egy ilyen fórumon ismertem meg Embert, akinek semmi de semmi köze nincs a benandantékhoz, a néprajzhoz, a kulturális mifenékhez, ugyanis totálisan reál beállítottságú.
2003 szeptember 17-én ismerkedtünk meg, október végén találkoztunk először Budapesten, és úgy váltunk el, hogy ez az egész kapcsolat a távolság, és mindenféle egyéb okok miatt valószínűleg csak barátság marad. Aztán valami mégis arra késztetett, hogy ne hagyjuk egymást „ennyiben”. Rábeszéltem, hogy jöjjön el hozzám, látogasson meg otthon. December elején eljött.
És megint kétségek közt ment el, én pedig megint kétségek közt maradtam. Aznap azonban történt valami. Már sötétedett, s valahol Budapest után járt, amikor karambolozott, s az autója teljesen összetört. Azonnal vertem a fejem a falba, az egészért magamat hibáztattam. Sohasem fogom elfelejteni azt az estét, a kétségbeesett autómentő keresést, az ezer éve nem látott barátok, ismerősök segítségét, a helyszínelő rendőr hangját a telefonban „Asszonyom, legyen szíves, igyekezzen, egyrészt mert az autó elég veszélyes helyen áll, akadályozza a forgalmat, másrészt pedig mert úgy tűnik, a férje!!! nagyon fázik.” És akkor elképzeltem, milyen lehet egy vadidegen országban állni az út szélén, sötétben, a törött autód mellett...nem ismersz senkit, azaz igen, de az a valaki vajon mit tud tenni 250 km távolságból? És egyáltalán mi a fenét keresel te itt????
Nem tudom elképzelni, mi mehet át ilyenkor az ember agyán, mindenesetre én, a vonal és az ország másik végén ekkor ébredtem rá arra, hogy én ezt az embert szeretem.
Három évvel később, október 7-én összeházasodtunk, Luciano és Kata voltak a tanúink, most pedig, három évvel később együtt várjuk Annát.
Vajon épp hetedikére vár ez az Anna gyerek? Vagy csak egyszerűen az orrunknál fogva vezet? ;-)
Készítettem babaváró kekszeket, belesütöttem az összes szeretetemet, hátha hajlandó lassan kibújni...


Babaváró keksz 1.
- Biscotti di pasta frolla da Miriam

Hozzávalók:
  • 250 g liszt
  • 75 g nagyon apró szemű kristálycukor (ehhez a kekszhez általában a Zefiro márkájút használom)
  • 125 g vaj
  • 1 csapott tk. sütőpor
  • 1 vaníliarúd kikapart belseje
  • 1 citrom reszelt héja
  • csipetnyi só
  • 1 tojás
  • kevés rum
  • a díszítéshez csokoládé, kókuszreszelék, színes tortadara, porcukor vagy épp ami kéznél van

A vajat a liszttel elmorzsoljuk, majd az összes többi hozzávalóval együtt könnyen nyújtható tésztává gyúrjuk, és fél órára hűtőbe tesszük.
A tésztát vékonyra nyújtjuk (1-1,5 mm) tetszés szerinti formákkal kiszaggatjuk (én emberkét, pillangót, macit és virágot használtam), majd a kiszaggatott tésztát sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. A már kihűlt kekszeket kedvünk, időnk, alkalom szerint dekoráljuk. :-)

Babaváró keksz 2. -

Dolcetti con glassa al punch da Miriam

Hozzávalók:

  • 250 g vaj
  • 140 g apró szemű kristálycukor (Zefiro)
  • 400 g liszt
  • 3 tojás sárgája
  • csipetnyi só
  • 1 citrom leve és lereszelt héja
  • A díszítéshez puncs ízű máz. Ez fontos! Próbáltam már eper ízűvel, próbáltam már kék színűvel, legutóbb én kevertem rózsaszínű mázat porcukorból, rumból és egy cseppnyi piros ételfestékből, de „műség” ide vagy oda, ez a keksz akkor jó, ha puncs ízű máz van a közepébe csöpögtetve. (Esetleg olvasztott csokoládé.)

A vajat a liszttel elmorzsoljuk, majd a többi hozzávalóval együtt könnyen nyújtható tésztává gyúrjuk, és fél óráig hűtőben pihentetjük.
A tésztából ezután apró gömböket formálunk (mondjuk olyan 2 cm-nyi átmérőjűeket), amiket sütőpapírral kibélelt tepsibe sorakoztatunk. Minden egyes gömböcske közepébe, egy ceruza segítségével nem túl mély lyukat fúrunk, és 180 fokra előmelegített sütőben az egészet épp csak addig sütjük, míg halvány barnás-rózsaszínes színt kapnak.
A gömböcskék lyukjaiba egy fecskendő segítségével puncs ízű mázat vagy olvasztott csokoládét csorgatunk, és megvárjuk míg a máz ill. a csokoládé megszilárdul.
Tapasztalat: a kekszek akkor lesznek igazán szépek, ha a tésztához nagyon apró szemű kristálycukrot használunk. Még jobb, ha géppel dolgoztatjuk meg az egészet. Ilyenkor a kekszek egészen tökéletesre, mármajdnem pasticceriásra sikerednek. :-)

Őszi szelet és citromos plum cake

Az őszi sütit az elmúlt két hónapban hat alkalommal készítettem el. X-D Egyszerűen nem tudok vele betelni! Azon túl, hogy finom, a tésztájával is nagyon kösszű bánni; nem törik, nem szakad...
A lenti kép akkkor készült, amikor első alkalommal sütöttem, és akkor nem voltam benne biztos, hogy a receptben szereplő gyümölcsmennyiség megtisztítva vagy egészben értendő, s hogy még csak véletlenül se ázzon el a tészta, egészben mértem. Utóbb kiderült, hogy a fél kiló alma és a 60 dkg szilva megtisztítva kell, hogy ennyi legyen.
A hatodik alkalommal a sógorékhoz, malacsütésre vittem a sütit, azaz sütiket, mert végül kettőt sütöttem, de a másodikba túrós-ricottás-citromos-rumos-mazsolás tölteléket tettem. (250 g ricotta, ugyanennyi túró, 2 egész tojás, 100 g rumba áztatott mazsola, 1 vaníliarúd kikapart belseje, 2 citrom lereszelt héja, 1 citrom kifacsart leve)
Őszi süti Krisztától
Hozzávalók:
  • 500 g alma
  • 600 g szilva
  • 150 g vaj
  • 2 +1 tojás
  • 120 g + 4 ek. kristálycukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2 citrom kifacsart leve
  • 1 vaníliarúd kikapart belseje
  • 500 g liszt
  • 12 g sütőpor
  • 2-3 ek tej
A lisztet a hideg vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a sütőport, a két egész tojást, 120 g kristálycukrot, a ciitrom lereszelt héját, a vanília kikapart belsejét és a tejet, majd az egészet összegyúrjuk, megfelezzük, és amíg a gyümölcsöket elkészítjük, a két tésztagombócot folpackba csomagolva hűtőbe rakjuk.
Az almát nagylyukú reszelőn lereszeljük, összekeverjük 2 ek. kristálycukorral meglocsoljuk egy citrom kifacsart levével és 10-15 percig állni hagyjuk.
A szilvát kimagozzuk, nagyon apró kockára vágjuk, összekeverjük a maradék 2 ek. kristálycukorral, meglocsoljuk egy citrom kifacsart levével, és 10-15 percig ezt is állni hagyjuk.
Sütőpapírral kibélelünk egy kb. 26x36 cm-es tepsit, az egyik tésztagombócot elnyújtjuk, és a tepsibe fektetjük. Villával itt-ott megszurkáljuk, majd beborítjuk az alaposan kifacsart reszelt almával és a szilvával. A tészta másik felét is kinyújtjuk, ráfektetjük a gyümölcsrétegre, a tetejét megkenjük egy felvert tojással, villával megszurkáljuk és az egészet 190 fokra előmelegített sütőben készre sütjük.

Citromos plum cake(az Enciklopédiából)


Hozzávalók:
  • 4 tojás
  • 120 g kristálycukor
  • 80 g vaj
  • 1 citrom kifacsart leve és lereszelt héja
  • 120 g átszitált liszt
  • 12 g sütőpor
A tojások sárgáját a cukorral robotgéppel fehéredésig keverjük, hozzáadjuk a citrom kifacsart levét és lereszelt héját, a felolvasztott vajat és a sütőporral elkevert lisztet.
A tojások fehérjéből egy csipetnyi sóval kemény habot verünk, óvatosan, hogy a hab össze ne törjön, összekeverjük a tojássárgás-cukros-listes masszával, vajazott-lisztezett formába töltjük, és 180 fokra előmelegíett sütőben kb. 20 percig sütjük.

Padlizsános spagettitorta

Apró változtatásokkal David Ruggerio Sapori di casa című, tradicionális szicíliai ételeket bemutató szakácskönyvéből.
Padlizsános spagettitorta
- Timballo di mulinciani e pasta
Hozzávalók:
  • 2 közepes padlizsán
  • egy csokor petrezselyemzöld
  • 2 ek. + 1 dl extraszűz olívaolaj
  • diónyi vaj
  • 50 g zsemlemorzsa
  • 450 g spagetti
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 csipetnyi csípős pirospaprika
  • kb. 10-15 db közepes hámozott, kockára vágott paradicsom
  • 20-25 db fekete olívabogyó
  • frissen őrölt feketebors
  • 2 tk. oregánó
  • 10 nagy bazsalikomlevél
  • 50 g reszelt parmezán
  • 50 g reszelt pecorino romano
  • 50 g reszelt füstölt ricotta


A padlizsánokat hosszában kb. 0,5 cm vékonyra szeleteljük, besózzuk, és egy szűrőbe téve legalább egy órán keresztül állni hagyjuk. A petrezselyemzöldet felaprítjuk, és összekeverjük 2 evőkanálnyi olívaolajjal.
Egy 26 cm-es tortaformát kivajazunk, és megszórjuk zsemlemorzsával.
A padlizsánszeleteket bordázott aljú serpenyőben zsiradék nélkül megsütjük, bekenjük a petrezselymes olívaolajjal, majd a szeleteket kissé egymásra csúsztatva, kibéleljük velük a tortaformát úgy, hogy az oldalára is jusson. (Az eredeti recept szerint a padlizsánokat bő olajban kellene kisütni, de szerintem nagyon elnehezítené az ételt, ezért döntöttem a bordázott aljú serpenyőben való elkészítés mellett.)
Az olajban kissé megpirítjuk a megtisztított, átört fokhagymgerezdeket (ha nagyon intenzív ízű, vágjuk félbe, picit pirítsuk meg az olajon, majd lelkiismeret-furdalás nélkül dobjuk ki a gerezdeket, mert sajnos nem mindenki rajong a fokhagymáért).
A fokhagymás olajhoz hozzáadjuk a paradicsomkockákat, a csípős pirospaprikát, a zöldfűszereket, a sót és a borsot, majd közepes lángon kb. 30-40 percig főzzük.
A sütőt előmelegítjük 175 fokra.
A spagettit kifőzzük, szinte még roppanósan leszűrjük, és összekeverjük a paradicsomszósszal, afélbevágott fekete olívabogyókkal és a sajtokkal, majd az egészet a padlizsánszeletekkel kibélelt tortaformába öntjük. A tetejét befedjük a megmaradt padlizsánszeletekkel, meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal, megszórjuk a maradék zsemlemorzsával és a már előmelegíett sütőben kb. 25-30 percig sütjük.

Narancslekvár - Nórinak

A következő narancslekvárt még az előző narancsszezonban, januárban készítettem, és bár nagyon macerás az egész procedúra, hideg, téli hétvégéken, a sparhelt melege mellett, forralt borral még a férjeket is meg lehet győzni arról, hogy áááááááá, ha együtt csináljuk, nem is olyan gáz... ;-)
Az eredeti recept a Makkakonyhából származik, ő pedig Deliától „tanulta”.
Kókuszos-vaníliás narancslekvár
- Marmellata di arance alla vaniglia e cocco

Hozzávalók:
  • 1,8 kg narancs
  • 2 db citrom
  • 2 kg kristálycukor (Ez Deliánál majdnem a duplája, és azt hiszem, legközelebb én is emelni fogom egy kicsit a cukormennyiséget, mondjuk 2,5 kg-ra, a vizet pedig mindenképpen csökkenteni, mert a lekvár 5 órai főzés után is inkább szirup, mint zselészerű lett. Persze fagylalt tetejére, Crépe Suzette-hez kitűnő alternatívaként szerepelt. Nemrég felmerült bennem az is, hogy kell-e hozzá egyáltalán víz? Hiszen ha mondjuk valami igazán lédús, valóban érett naranccsal dolgozunk – nem a kamionban megérett spanyol narancsra gondolok! - akkor ahhoz már nem biztos, hogy egyáltalán bármennyi víz is szükségeltetik. No, de majd legközelebb többet próbálkozom.)
  • 1 vaníliarúd
  • 100 g kókuszreszelék

A narancsokat és a citromot forró vízben megmostam, majd egy zöldségpucoló segítségével mindegyikről lehántottam a külső sárga héját, amit egy éles késsel a lehető legvékonyabbra aprítottam. A gyümölcsöket félbevágtam, a levüket kifacsartam, és összekevertem a felcsíkozott héjakkal, a cukorral valamint 4,5 l vízzel.
A gyümölcsök rostjait kikapartam és a magokkal együtt dupla gézlapba csomagoltam. A batyut egy fakanálra kötöttem, és belelógattam a fazékba. (Ezt a műveletet ne hagyjuk ki! A rostokban lévő pektin sűríti majd be a lekvárunkat!) Az egészet felforraltam, és 2 órán keresztül főztem.
Ezután a gézbatyut levettem a fakanálról és alaposan kinyomkodtam - két kistányér sokat segít! - majd a fazékba zuttyantottam a cukrot, és állandóan kevergetve, főztem mindaddig, míg a cukor elolvadt.
Itt jött volna az eredeti receptben is említett „kistányér-teszt”, aminek ilyenkor még tényleg semmi értelme, így kivártam a Makka által javasolt újabb 2 órát, amire én még ráhúztam egyet, aztán minden türelmemet elveszítve a vanília kikapart belsejét a lekvárba kevertem.
A már kész lekvárt megfeleztem, az egyik felét csak így, vaníliásan, a másikat 100 g kókuszreszelékkel összekeverve töltöttem üvegekbe. Az üvegeket lezártam, és szárazdunsztban hagytam kihűlni.

venerdì 2 ottobre 2009

Talán valami megmozdul...

Lassan három hete már, hogy ismét van Internetünk, és mégis, csak néhány napja, kezdtem el újra nézelődni a régen szinte naponta látogatott oldalakon. A másfél hónapos kimaradás után egyébként bekukkantottam a mailboxomba, de amikor megláttam, hogy majd' 200 beérkezett levelem van, úgy, ahogy volt, azonnal be is zártam.
(Aha, meg ezt a posztot is kb. két hete írom már.... nem megy az írás, na. :-)))) Ezalatt a szinte mindenféle kommunikáció- és információmentes időszakban jöttem rá arra, hogy mennyire fontos ez a kilenc hónap egy nő életében, és a természet nyilván nem véletlenül adott ennyi időt az anyaságra való felkészülésre. Most látom csak, hogy Anna baba még meg sem született, és mégis millió csodálatos közös élményünk van már...énekelünk, lódafing babás kekszet gyártunk, kopácsolunk a pocakon ki, s be, nemalszunk, málnalevél teát iszunk, homeopátiás bogyókat kapkodunk és azzal hitegetjük magunkat, hogy ezek majd megmentenek minket az „átvágástól”; apácarácsot és kiskaput festünk, hátfájunk, bababútort tologatunk, apával jókat nevetünk, és persze női mivoltunkat bizonyítandó, hormonokkal felturbózott, szeszélyes kedvünknek szabad utat adva boldogságos-bőgős kalandokba keveredünk. Szóval minden rendben, köszönöm szépen én is jól érzem magam. Az utóbbi két hónapot gyakorlatilag a konyhában töltöttem mindenféle kényszerítő körülmények miatt: elsősorban azért, mert félóra egyhelyben üldögélés után nagyon bedagadnak a lábaim, másodsorban pedig mert az alig negyven négyzetméteres kertünkben olyan mennyiségű zöldség termett, amellyel akár az összes nagynénit, nagybácsit, is elláthattuk volna. Mivel a családban azonban mindenkinek van kertje, így csak a szomszédokra sikerült rátukmálni hetente néhány kiló paradicsomot, padlizsánt, lilababot. Mi meg úgy jártunk, mint a bélyeggyűjtő Gyerek abban a bizonyos svéd gyermekversben... (
Lorien, kívánom, hogy jövőre legalább ekkora mennyiséget szüretelj! Én már rá sem bírok nézni a lila-zöldbabra! :-)))) A paradicsomról nem is beszélve... közel negyven kilóból négyféle paradicsomszószt készíettem; a koktélparadicsomokból, a jól bevált kapribogyós-fokhagymás verzióból lett hét-nyolc üveggel; aztán második nekifutásra sikerült kikísérletezni a világ legjobb ketchup receptjét. Lett ismét húsz üveg szép, színes, ecetes kaliforniai paprikám, ezerféle lekvárom, amelyek közül a legeslegeslegfinomabb a cseresznyeszilva, és amihez semmilyen fixet meg faxot nem használtam, (és itt és most ünnepélyesen megfogadom, hogy többé egyik lekvárhoz sem fogok semmiféle port kavarni, könnyítse az bármilyen formában a munkámat!!!), „gumibarack” híján pedig próbálkoztam félérett nektarin és szilva tartósítószer mentes eltevésével, de sajnos a gyümölcsök megpuhultak, így sütitöltelékként végzik majd.
A nyáron több gasztroajándékot is kaptam, amiket mindenképp meg kell, hogy örökítsek itt a blogban; megérdemlik a közszereplést! Először is Nórinak szeretném megköszönni a saját kezűleg készített ajándékokat, amelyek egy része most is a konyhámat díszíti, a másik részét (ld. ajvar) seperc alatt elfogyasztottuk. Nóritól szerb recepteket is kaptam, amelyek közül a savanyú uborkás-krumplis-céklás-főtt tojásos-joghurtos ún. „Balkán salátának” nagy sikere lett annak ellenére, hogy errefelé nincs nagy keletje a joghurtos/tejfölös salátáknak. A desszertekkel (koljivo, tulumba) egyelőre csak szemezek, de előbb vagy utóbb mindenképp kipróbálom mindkettőt.
Lorientől is jött egy tetemes pakk, épp amikor otthon voltunk. Vetőmagért cserébe küldött nekem jobbnál jobb lekvárokat éééééééés egy üveg valódi barackpálinkát! A lekvárok közül eddig egyet, a baracklekvárt mertem felbontani, a többit csak kerülgetem... Olyan dili vagyok, sajnálom felbontani. Csak nézegetem az üvegeket(főleg ezt a sült epreset :-) és aztán mindig azt gondolom, hogy ááááááá, ez még nem elég ünnepélyes alkalom arra, hogy felbontsam bármelyiket is. Úgy vagyok velük, mintha valami drága bort tartogatnék a pincémben. A pálinkát egyértelműen szülés (szoptatás?) utánra tarogatom. Az elmúlt kilenc hónap alatt az egyetlen dolog, amitől többször is undorodtam, az az alkohol volt. A baráti összejöveteleken felbontott legjobb borok is minium ecetnek tűntek első szaglásra...következésképp a másodikra már legtöbbször nem került sor. :-) Kíváncsi vagyok, hogy fogok viszonyulni a Lorien -féle kincset érő pálinkához úgy egy-két hónap múlva! Na de addig is hagyom, hadd érjen ott lenn a pincében.
Kedvenc szomszédom és a párja Franciaországban, Champagne környékén töltöttek el két hetet. Ez épp akkortájt történt, amikor Mamma postolta
ezt és ezt a mogyoróolajjal készült finomságot, én meg kapva kaptam az alkalmon, és rögtön rendeltem egy üveggel. Mogyoróolaj épp ott, akkor, abban a pillanatban nem volt, de érkezett helyette egy fél liter kiváló minőségű dióolaj (amit fogalmam sincs még, mire fogok elpancsolni, ha valakinek vannak ötletei, kérem jelezze!!!) és az olajjal együtt kaptam ezeket a belül teflonbevonatú, kerámia muffin/felfújt vagy tegyélbeleamitakarsz (süti?)formákat.
Mielőtt hazamentünk az öcsémnek és a barátnőjének kerestem valami hasznos ajándékot, amikor rábukkantam ezekre a szimpatikus mappákra: persze, vettem magamnak is. ;-) Sosem szerettem a csilli-villi holmikat, ezt a cseresznyés-muffinos mappát azonban nem volt szívem otthagyni, a paprikás, a padlizsános és a zöldalmás irattartókról nem is beszélve.
Ezen felül megajándékoztam magam még két könyvvel. Az egyiket otthon vettem, Magyarországon, de hallgatni kellett volna a bölcs, és igen masszív nemzettudattal rendelkező olaszokra, akik erőszakosan tiltakoznak azellen, hogy olyan külföldi írjon az olasz konyháról, aki nem élt minimum tíz évig folyamatosan a naffényes Itáliában. Esetünkben pedig egyenesen egy angol férfiúról van szó; ez pedig már mindennek a teteje! ;-) William Black Al dente – Gasztronómiai kalandozások Itáliában című könyvéről van szó, és annak ellenére, hogy a könyvet júliusban vettem, még most is csak a második fejezetnél tökölök. Egyelőre a hormonokra fogom a dolgot, de megfogadtam, hogy később újraolvasom, hátha másodszorra felkelti az érdeklődésemet a torinói városleírás, a számtalan, témába szerintem teljességgel oda nem illő történelmi vonatkozással egyetemben.
Az előbbinek szöges ellentéte Elena Kostioukovitch Perché agli italiani piace parlare del cibo című műve Umberto Eco előszavával, ami már önmagában is garancia arra, hogy igen értékes írásról van szó. Egyébként nincs rajta mit ragozni, kultúrát közvetít, szokásokat mutat be; annak aki szeretné megismerni az olaszokat, melegen ajánlott! No, azt hiszem, itt új bejegyzést kezdek, mert nehézkes lesz megfelelően elrendezni a fotókat, a szöveget, és kicsit fáj a pocakom is -azt hiszem, Anna baba készülődik....pssszt, vasárnap telihold lesz! ;-)
Most megyek járok egyet, hátha elmúlik a fáj, jövő héten pedig, ha még mindig egyben leszünk, jövök, és folytatom a nyári élményekről szóló részletes beszámolót.